Albert Einstein halálának évfordulójára.

Így emlékezünk rá az Emléklapján!

598958_406788259416916_825178481_n.jpg

"A zsenialitás és a hülyeség között az a különbség, hogy az előbbinek határai vannak. A képzelet minden, pillanatkép az élet eljövendő eseményeibe. A képzelőerő mindennek az alapja. Ez az, ami bepillantást enged a jövőbe. Én mindenkivel egyformán beszélek, a szemetessel ugyanúgy, mint az egyetem elnökével."


Einstein

A tisztelők számtalan érdekes emlék összegyűjtésével emlékeznek meg Albert Einsteinről az emlékére létrehozott Emléklapon. Fotókkal, dokumentum másolatokkal, videókkal. Lássuk miként:

earliest-known-photo-einstein1.jpg

gyermekként

423124_536168483077307_1058814294_n.jpg

majd fiatal felnőttként

albert-einstein (1).jpg

Az elhíresült bizonyítvány másolatával, miszerint megbukott volna matematikából

366px-Einstein-matura.jpg

Miközben a történet valójában így néz ki:

"Einstein matematikát 12 éves kora körül kezdett tanulni. Egy időnként felbukkanó történet szerint megbukott matematikából, de ez nem igaz; csupán a tanulmányi minősítéshez rendelt érdemjegyek változtak meg 1896-ban, ekkortól a legjobb jegy a 6-os lett, amely addig a legrosszabbnak számított, s ez okozta a félreértést évekkel később."

A híres képlete:

12278071766J2nmU.jpg

mint tanár a tábla előtt

albert-einstein2.jpg

Így ír Ilona az emlékkönyvbe:


Őrült zseni! Nem! Csak zseni! 
Ilona

 

Az íróasztala. Egy zseni "káosza"!

184184_403360149759727_1118809894_n.jpg

Einstein Eötvös professzorhoz címzett levele

einst-.jpg

A levél fordítása:

1918. január 5

Igen tisztelt Kollega Úr!

Helmert Professzor Úr elhalálozása folytán a potsdami Geodéziai Intézet igazgatói állása megüresedett. Ebbõl az a felelõsségteljes feladat hárul az Akadémiára, az Egyetemre és a Minisztériumra, hogy utódot keressenek. Különbözõ kollegák most arra kértek, hogy szakmailag avatott és nem érdekelt oldalról szakvéleményt szerezzek be. Számomra úgy tûnik, hogy Ön, igen tisztelt Kollega Úr, az egyedüli, akinek a véleményét ebben az ügyben figyelembe kell vennünk; ezért kérem az Ön tanácsát. Anélkül, hogy megnyilatkozását a legkevésbé is befolyásolni kívánnánk kérem, hogy levelében

Schumann (Bécs) 
Wiechert (Göttingen) 
Krüger (Potsdam) 
Kohlschütter (Potsdam) 
Schweydar (Potsdam) 

urakat illetõen is nyilvánítson véleményt, mert a hatóságok figyelmét ezekre az urakra már felhívták. Kérem, hogy a három utóbb megnevezett úr tudományos jelentõségére azesetben is térjen ki, ha õk a két elsõ helyen megnevezett mellett, a betöltendõ helyre nem veendõk figyelembe.

Az Ön nagyrabecsült válaszát érdeklõdéssel várva, vagyok különös nagyrabecsüléssel az Ön odaadó híve,

A. Einstein
Haberlandstrasse 5.
Berlin-Schöneberg 

De megemlékeznek a magánemberről is

149896_395380500557692_2131713458_n.jpg

Mint zenészről

Albert Einstein (playing violin).jpg

Mint a közélet egyik szereplőjéről

539855_10151398259632488_1616969640_n.jpg

Charlie Chaplinnel

Egy-egy videóval

A Tribute to Albert Einstein

A róla készült elemi részecskékből összeállított képpel

24310_10151408465647488_176742335_n.jpg

Vagy éppen mint a TIME Magazin címlapján szereplő személlyel

EinsteinTIME.jpg

A tanítványok, a tisztelők által összegyűjtött számtalan emléket megtekintheti Albert Einstein Emléklapján, ahová Ön is elhelyezheti az ön által őrzött emlékeket, megoszthatja másokkal gondolatait, érzéseit.

(A MEMORINGS oldalain sok ezer  Emléklapot tekinthet meg.)

 

Charlie Chaplin születésnapján.

Így emlékezünk róla az Emléklapján!

F2681.jpg

"Minden élőlény között csak az ember tudja előre, hogy meg fog halni, mégis, egyedül az ember tud nevetni. Megnevettetni az embert annyi, mint elterelni figyelmét a halálról."

Charlie Chaplin

314821_386952588067150_603161807_n.jpg

A rajongói, tisztelői számtalan fotóval, emlékkel és gondolattal emlékeznek a néma film korának legnagyobb alakjára, Chaplinre.

 

Viktória így ír:

"Amikor véletlenül rátévedek valamelyik filmjére, nem tudom otthagyni, pedig már többször láttam őket.

Nagyon szerethető egyéniség."

Elhelyeznek fotókat az életéről

180px-Hannahchaplin.jpgédesanyja

149729_391509024215713_318186395_n.jpg

Chaplin fiatalon

150300_483076828392265_481507929_n.jpg

Hajóútja Amerikába

577275_401863043242771_284910281_n.jpg

Egy későbbi hajózás alkalmával

269333_557082427658371_116643539_n.jpg

Gyerekeivel

28274_1.jpg

Leányával

282967_520200564679891_1147691574_n.jpg

Idősebben

De természetesen megemlékeznek róla mint alkotóról, korszakának egyik kiemelkedő egyéniségéről

66180_568070363204002_1536043920_n.jpg

Az "Utolsó vacsora" kicsit másként... A korszak legnagyobbjaival a képen

305923_499593706740577_373483137_n.jpg

A klasszikussá vált kisember

A korszak egyik filmjéből való részlettel

Charlie Chaplin - Lounge Lizards

zeusd1-PYPO-2297786.jpgGyermek partnerével

vagy éppen egy kutyussal

32410_352024118226664_1731950341_n.jpg

Majd a nagyjátékfilmek szereplőjeként

67367_550204168346197_303655383_n.jpg

A felejthetetlen jelenet, amikor megfőzi a cipőjét és megeszi...

408410_382880921807650_1632688293_n.jpg

A Modern idők című filmben

17621_10151423807962488_1883213844_n.jpg

Mint rendező és színész a Diktátor című moziban

 

198590_366011220161287_1943337882_n.jpg

Klári így ír róla:

"Amennyi szeretetet áraszt, annyit talán senki más..."

 

Találunk emlékeket a múlt század nagy egyéniségeivel együtt, úgy mint

541090_411622425600166_246026335_n.jpg

Gandhival, vagy éppen Einsteinnel

305952_420481201380955_601646046_n (1).jpg

Avagy korának nagy színész egyéniségeivel

309251_576428305701541_1421831562_n.jpg

Marlon Brandoval

68491_489672271066054_591864206_n.jpg

Brandoval és Sophia Lorennel

148151_495683107131637_739265689_n.jpg

Élete alkonyán családi körben

És végül az életművéért kapott Oscar díjjal

282870_515141425185805_1412634690_n.jpg

A rajongók, tisztelők által összegyűjtött számtalan emléket megtekintheti Charlie Chaplin Emléklapján, ahová Ön is elhelyezheti az ön által őrzött emlékeket, megoszthatja másokkal gondolatait, érzéseit.

(A MEMORINGS oldalain sok ezer Emléklapot tekinthet meg)

 

 

 

 

 

 

 

 

Antal Imre halálának 5. évfordulójára

Így emlékezünk rá az Emléklapján!

7_-49476f.jpg

Varga Mihály így emlékezik róla:

Tisztelt Művész Úr!

"Nagyon sok vidám percet szerzett nekem az életem során. Mindig nagy élvezettel néztem a produkcióit, és sokszor, sokat nevettem. Nagyon köszönöm, az emlékét pedig örökre megőrzöm."

míg mások a fotóival:

251912_426471150724746_1860778758_n.jpg

Amikor még zongorázott

hallo.preview.jpg

Műsort vezetett

220px-Antal_Imre_Sztankay_István.jpg

Mint filmszínész

427546_426495430722318_1929452280_n.jpgAz egyik állandó partnerével, Kudlik Júliával

antal2.jpg

Pályája vége felé, még mindig a stúdióban

antalimre_03.gif

Vagy éppen egy karikatúrával

A végső nyughelyének fotójával

306811_426471170724744_1530768419_n.jpg

vagy csak egyszerűen egy gondolattal, ahogyan azt Ilona tette:

"Imruska!

Ugye szabad így szólítanom! Mindig megnevettetett! Elegáns volt. Finom volt. Színes volt. 

Az amlékeimben még mindig ott van, és ott is marad mindörökké.

Szeretettel

Ilona"

3.jpg

A rajongók, tisztelők által összegyűjtött számtalan emléket megtekintheti Antal Imre Emléklapján, ahová Ön is elhelyezheti az ön által őrzött emlékeket, megoszthatja másokkal gondolatait, érzéseit.

(A MEMORINGS oldalain sok ezer Emléklapot tekinthet meg)

 

Tóth Árpád születésnapjára.

Így emlékezünk rá Emléklapján!

220px-Arpad_Toth.jpg

Az emlékezők számtalan fotót, emléket osztottak meg egymással, mindannyiunkkal Tóth Árpádról. Több portrét

28-22634.jpg

toth_arpad_nagy.jpg

Elmondott verseit

Tóth Árpád - Sztankay: Esti sugárkoszorú

Tóth Árpád Lélektől lélekig

Tóth Árpád - Latinovits Zoltán: Álarcosan

A költőről készült szobrok-, érmék fotóival

37b5379268983761d4e1264a7cafef6a_4.jpg

2011_toth_arpad_ezust_5000_ft_2.png

toth.jpg

Kézírásának megörökítésével

toth_arpad_tavaszi_elegia_002a_nagy.jpgVerseit tartalmazó lemez borítójával

HCD_14279.jpg

Vagy éppen barátai között

36-12426.jpgÁlló sor: Kosztolányi Dezső, Tóth Árpádné, Kuncz Aladár, ülő sor: Fenyő Miksa, Kosztolányi Ádám, Babits Mihály, Laczkó Géza, Tóth Árpád

babits+toth-arpad+karinthy.jpgBabits Mihály, Tóth Annus, Tóth Árpád és Karinthy Frigyes

És végül a költő által írt epilógussal

toth_arpad_2.jpg

A rajongók, tisztelők által összegyűjtött számtalan emléket megtekintheti Tóth Árpád Emléklapján, ahová Ön is elhelyezheti az ön által őrzött emlékeket, megoszthatja másokkal gondolatait, érzéseit.

(A MEMORINGS oldalain sok ezer Emléklapot tekinthet meg)

Major Tamás tiszteletére

Így emlékezünk rá.

majortamas.jpg

„Pályája során az a kép alakult ki bennem, hogy egy fantáziadús, nagyszerű művész, egy felelőtlen, zseniális ripacs és egy hiú, mindenre kapható cinikus udvaronc keveréke.”

Czímer József: Közjáték című könyvéből

13949_9_17348_1.jpg

Portré 1930-ból

30734.jpg

Portré az egyik filmjéből

a_tizedes_meg_a_tobbiek_445.jpg

Mint inas A tizedes meg a többiek című filmben

a_tizedes_meg_a_tobbiek.jpg

A tizedes meg a többiek című filmben a "tizedessel", Sinkovits Imrével

 

Major Tamás arcai

És ahogyan ő verset mondott

József Attila - Elégia, Elmondja Major Tamás

 

major_arendezo.jpg

Mint rendező éppen Gábor Miklóst instruálja

A számtalan róla készült rajz és karikatúrák közül néhány

499.jpg

major_tamas_99249_819475_n.jpg

Emlékeznek rá mint barátra, aki esküvői tanú volt

esk-m.jpg

Váradi Hédi, Bessenyei Ferenc, Major Tamás

Emlékeznek, mint olyanra, aki segített másokon

konyv_6270_2.jpg

vagy amikor éppen karácsonyfát díszített Gobbi Hildával

13949_9_17349_1.jpg

vagy éppen színészóriásokkal együtt a színpadon

10602_9_11062_1.jpg

és a végső nyughelye

 

250px-Major_Tamás_sírja.jpg

És végül egy portré

f-ja19550315040-copy-d0000B47F115340a532f2 (1).jpg

A rajongók, tisztelők által összegyűjtött számtalan emléket megtekintheti Major Tamás Emléklapján, ahová Ön is elhelyezheti az ön által őrzött emlékeket, megoszthatja másokkal gondolatait, érzéseit.

(A MEMORINGS oldalain sok ezer Emléklapot tekinthet meg)

 

 

 

 

süti beállítások módosítása