Steve McQueen születésének 83. évfordulója alkalmából. Így emlékezünk rá

Steve_McQueen.png

Steve McQueen (Beech Grove, Indiana, USA, 1930. március 24. – Ciudad Juárez, Mexikó, 1980.november 7.) amerikai színész, producer.
Élete
Steve McQueen-nek nehéz gyermekkora volt: születésekor édesanyja mindössze 19 éves volt, apja pedig 2 éves korában magára hagyta a családot. A középiskolából is elbocsátották, ezért belépett a haditengerészetbe, ahol nem sokkal rá zárkába csukták, mivel tönkretett egy tankot.
Debütálása a Girl on the Run-ban volt, de csak szöveg nélküli szerep volt, és a stáblistára sem került fel. Következő filmjében a Valaki odafönt című filmben Paul Newman volt a főszereplő, McQueen továbbra sem kapott nagy szerepet, mindössze egy utcagyereket alakított. Ezután több sorozatban kapott szerepet, de itt is csak néhány epizód erejéig. Első komoly moziszerepe a Never Love a Stranger volt. Népszerűségét az1960-as A hét mesterlövésznek köszönheti, ahol olyan nagy színészekkel dolgozott együtt, mint Charles Bronson, Eli Wallach, James Coburn, Robert Vaughn. 1962-ben Németországba utazott néhány amerikai színésszel azért, hogy elkészítsék A nagy szökést (The Great Escape), ami McQueen legismertebb filmjei közé tartozik. 1963-ban, a Szerelem a megfelelő idegennelben egy zenélésből élő férfit alakít, aki teherbe ejt egy nőt (Natalie Wood), akit alig ismer. Szerepéért megkapta az első Golden Globe-jelölését. Ismét kritikai elismerést kapott, mikor 1967-ben eljátszotta a Homokkavicsok főszerepét. Alakítása Oscar és Golden Globe jelölést hozott.
1968-ban stúdiót alapított, és elkészítette a San Franciscó-i zsarut. Az egyik jelenetben McQueen 160km/h-val megy San Francisco meredek útjain. A film bemutatóján azonban nem tudott ott lenni, mert beteg anyjával volt együtt, aki stroke-ot, vagyis agyvérzést kapott. Végül az anyja második agyvérzésébe halt bele, 55 éves korában. Utolsó két Golden Globe-jelölését 1970-ben a Zsiványok és 1974-ben a Pillangó című filmért kapta.
Mivel Steve autóversenyző volt, ezért egy erről szóló filmet akart elkészíteni 1971-ben. A film azonban kudarcba fulladt, mert McQueen összetörte az autóját a versenypályán. Emiatt nemcsak el kellett adnia a stúdióját, hanem első felesége is elhagyta.
1972-ben, A szökés-ben egy szabadlábon lévő bűnözőt alakít, akit azért üldöznek, mert kirabolt egy bankot. Azonban a pénz Rudy Buttlernek (Al Lettieri) is kell. Társával, aki a filmben a feleségét alakította (Ali McGraw), a filmben ismerkedtek meg, és ebben az évben össze is házasodtak.
1974-ben újra Paul Newmannel játszott együtt a Pokoli torony című filmben, amelyben egy tűzoltót alakít, aki a San Franciscoban lévő, a világ legmagasabb felhőkarcolóját próbálja megmenteni csapatával a lángoktól. Egyébként a filmnek lett volna második része, viszont McQueen már túl beteg volt ahhoz, hogy ezt megvalósítsák. A Piszkos Harry c. filmben őt jelölték ki az eredeti főszereplőnek, de ő nem vállalta azzal az indokkal, hogy nem akar még egy zsarus filmben szerepelni. 1961-ben az Álom luxuskivitelben c. filmben is ő lett volna a főszereplő, de ezt sem tudta elvállalni, mert a Wanted: Élve vagy halva című sorozatot forgatta abban az évben, és nem bonthatta fel a szerződését.
1980-ban elvette harmadik feleségét. Ugyancsak ebben az évben tudta meg, hogy rákos. A rák előidézője a versenyeken viselt védőruha anyaga volt, melyet aLe Mans című film forgatásán viselt. Utolsó alakítása 1980-ban a A vadász című film volt. Tudta, hogy ez lesz az utolsó szerepe, ezért úgy gondolta, hogy ha az első szerepében is egy rossz fiút alakított, így az utolsó filmjében sem lehet más, mint negatív karakter.
Végül 1980. november 7-én végleg feladta a rák elleni küzdelmet, így 50 évesen elhunyt. Elhamvasztották, hamvait pedig az Atlanti-óceánba szórták

269376_406657812763294_1728448511_n.jpg

A hét mesterlövész

la_times_photo.jpgRichard Crenna és Steve McQueen a "The Sand Pebbles" -Homokkavicsok


1967-ben legjobb férfi főszereplő kategóriában Oszkár díjra jelölték a Homokkavicsok című filmben nyújtott alakításáért.

Papillon - Steve McQueen Outstanding Performance in Solitary Confinement

1974-ben Golden Globe jelölést kapott a legjobb férfi főszereplő (filmdráma) kategóriában a Pillangó (1974) című filmben nyújtott alakításáért.

still-of-steve-mcqueen-in-papillon.jpgA Pillangó című filmből

Golden Globe jelölést kapott a legjobb férfi főszereplő kategóriában a "A Reivers" című filmben nyújtott alakításáért 1970-ben

Reiversposter.jpg

A rajongók által összegyűjtött számtalan emléket megtekintheti Steve McQueen Emléklapján, ahová Ön is elhelyezheti az ön által őrzött emlékeket, megoszthatja másokkal gondolatait, érzéseit.

(A MEMORINGS oldalain sok ezer Emléklapot tekinthet meg)

A bejegyzés trackback címe:

https://memorings.blog.hu/api/trackback/id/tr25165328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.